Sári Szabolcs Septet
A zenekar 2011 óta működik, mely főként saját dalokat ad elő, amik az 50-es évek Amerikájának szellemében íródtak. A zenekarnak 2014-ben megjelent az első albuma, a Kartal Blues.
Ávéd-Brezánszky Ágnes
Klarinétművész diplomám (2004, Debreceni Egyetem) megszerzése után kezdtem ismerkedni a jazz zenével.
Énekelni az Erkel Ferenc Zeneiskolában, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-ének szakán tanultam.
Tanáraim: Hunyadi László, Lakatos Ágnes és Urbán Orsolya.
Az egyetemi évek alatt rendszeresen játszottam a Debreceni Filharmonikus Zenekarban. A Százhalombattai Zeneiskolában tíz éve tanítok gyerekeket klarinétozni.


Centgráf Benjámin
Centgráf Benjamin vagyok. 6 éves korom óta dobolok, klasszikus ütőt tanultam a zeneiskolában, majd a zenei konzervatóriumban kezdtem el a könnyűzenével foglalkozni Pusztai Csaba kezei alatt, aki azóta nagyon jó barátom lett. Segítségével felvételt nyertem a Zeneakadémiára, ahol 2016-ban diplomáztam. Azóta jórészt session zenészként a legkülönbözőbb produkciókban is megfordultam. Élvezem a kihívásokat, elkezdtem stúdió munkákkal és dobfelvételekkel komolyabban foglalkozni.
Miskolczi Márk
Mikolczi Márknak hívnak, 1987-ben születtem Budapesten. 2007 és 2009 között a Budapesti Műszaki Egyetem vegyész- és biomérnöki karát erősítettem, majd 2010-ben felvételt nyertem az Eötvös Lóránt Tudomány Egyetem biológia szakára. 2009-2012-ig az ETŰD Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola hallgatója voltam, ahol Nagy Péter volt a tanárom. Majd 2012-ben felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-bőgő szakára, ahol először Bechelor, majd Master diplomát szereztem Csuhaj-Barna Tibor irányítása alatt. Rendszeresen közreműködök a Thália illetve a Mikszáth Színházban. Tagja vagyok a Silence Fiction és a BG5 zenekaroknak. Fontosabb koncertjeim is ezekhez a zenekarokhoz kötődnek, a BG5 zenekarral a zene világnapján játszottam a Bartók Rádióban, később pedig a Zeneakadémián, ahol vendégünk Borbély Mihály volt. Ugyancsak a Zeneakadémián játszottam Silence Fiction nevű zenekarommal, ahol Binder Károly és Borbély Mihály voltak a vendégek. Al di Meolával és Szarka Tamással egy produkció keretén belül volt szerencsém együtt játszani, és számos alkalommal kisegítettem, illetőleg egy alkalommal turnéztam is a Budapest Jazz Orchestra-val.


Sári Szabolcs
Nyolc éves korom óta trombitálok, zenét szinte gyerekkorom óta írok, de a főiskolai években kezdett el ténylegesen érdekelni a komponálás. Sokrétű, igényes saját darabok írására és előadására törekszem. Szeretem, és fontosnak tartom a hagyományőrzést.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2005-ben végeztem klasszikus trombita szakon, 2015-ben pedig jazz trombita szakon. Tanáraim Koch Ottó, Rónai Lajos, Kis András, Huszár Gábor, Sztán István, Geiger György, Hámori János voltak.
Egykori, és jelenlegi zenekarok: Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar, Musica Hungarica Salonorchester, Váci Szimfonikus Zenekar, Budapest Jazz Orchestra, Heureka Pop Orchestra, Fugato Orchestra, Budapesti Operettszínház zenekara, Modern Art Orchestra. Jambalayah, Chameleon Jazz Band, Sári Szabolcs Septet, In Memoriam Chet Baker Trio, Ray Charles Band, Ratty Jazz Band, Coda Nostra Big Band.
Előadók, akikkel játszottam: Richard Bona, Dee Dee Bridgewater, Rúzsa Magdolna, Fekete-Kovács Kornél. Ed Neumeister, Oláh Kálmán, Oláh Dezső, Szirtes Edina Mókus.
Szabó Ádám
Nyolc éves koromtól gimnázium végéig klarinétoztam, ezután ismerkedtem meg az alt szaxofonnal és a jazz-zel – ez a műfaj rögtön magával ragadott.
Éveken keresztül a XVI. kerületi big band-ben játszottam, eközben Elek Istvántól és Kollman Gábortól vettem órákat. A jam session-ökön is rengeteget tanultam a nagyszerű tehetségektől, akik mára a műfaj meghatározó szereplőivé váltak.


Varga Nóri
Varga Nóri vagyok, 1985 január 26-án születtem Hajdúböszörményben. Három kislányom mellett a zene, ami nem hiányozhat az életemből. Még fél éve sem harsonáztam, amikor megalakult a Jazz Melon Big Band, ahol nagyon szívesen láttak harsonásként. Ekkor csöppentem bele a régi jazz világába. Gimnázium után a Kőbányai Zenei Stúdiót végeztem el, ahol tanulhattam Fekete Pistitől, Fekete-Kovács Kornéltól, Schreck Ferenctől. Ebben az időszakban játszottam egy debreceni ska-punk bandában, a Skafunderzben, akikkel rengeteg fesztivált megéltem és sok helyre eljutottam. Tanulás utáni vágyam nem csökkent, ezért sikeres felvételit tettem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-harsona szakára. Az egyetemi évek alatt kerültem be egy csodálatos, autentikus kubai műfajokat képviselő zenekarba, a CubaRitmoba. Az egyetemen még jobban elmélyültem a big band zenélésben László Attila zenekarvezetése alatt, akivel volt szerencsém egy remek Müpás koncerthez is, ahol Patti Austint kísérhettük a LFZE senior big bandjével. Az diplomakoncertemet már el kellett halasztanom, mert iker lányaimat, Abigélt és Árvent hordtam a pocakomban 2011-ben. 2014-ben érkezett meg harmadik kislányom, Ameli. 2017-től zenéltem egy ideig a Catsby electroswing zenekarban, itt jött a Ruby Harlem, ami azóta is szívügyem. Bekerültem a Beatrice fúvósszekciójába, ahol a nagyobb koncerteket már csak velünk tudják elképzelni. Hívnak egyre több zenekarba session zenélni ( pl. Ladánybene 27, The Biebers, Király Viktor és Linda) így sok stílusban kipróbálhatom magam. Nagyon megtisztelő, hogy idén nyáron a Stúdió 11 ensemble hangszeres zenészei között én lehettem az első nő a színpadon. Legfrissebb formációm a Piros Cipellők, ahol a női energiák dominálnak. Pádár Alexandrával és Dakos Lillával örömzenélünk, ahol már nem csak akusztikusan, hanem élő elektronikus kísérettel is alkotunk. Újdonság hatásával hat rám, hogy DJ mellett is szoktam zenélni, ez afféle improvizálás, ami nagyon izgalmas, mert rengeteg stílusban otthon kell lenni.
Varga Tivadar
Varga Tivadar vagyok 1993-ban születtem. Zenei tanulmányaimat öt évesen kezdtem. Miután elvégeztem az alapfokú zeneiskolát, felvételt nyertem a békéscsabai Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába. Konzervatórium harmadik osztályában váltottam át jazz-zongorára, és költöztem fel Budapestre. A középiskola után 2012-ben sikeres felvételivel Oláh Kálmánnál kezdtem meg tanulmányaimat a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd szereztem meg 2016-ban a jazz-zongora művész, 2018-ban pedig a művésztanár diplomám. Egyetemi éveim alatt volt szerencsém együtt fellépni duó felállásban László Attilával és Binder Károllyal is. Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy a jazz egyetem 50 éves jubileumi koncertjén játszhattam egy szólót az egyetem nagytermében.
