Rólam

Tanulmányaim

1981. október 10-én születtem Pásztón. 1987-ben, hat évesen kezdtem el foglalkozni a zenével furulya hangszeren Palotáson, ahol a nagyszüleim éltek. 1989-ben beiratkoztam az aszódi Podmaniczky zeneiskolába trombita hangszerre. Itt Koch Ottó lett a tanárom. 1991-ben részt vettem a barcsi nemzetközi zenei táborban húgommal együtt, aki szintén trombitált. 1993-ban az Országos Lubik Imre Trombitaverseny döntőjébe jutottam. Ugyanebben az évben Aszód testvérvárosába, Obernburgba utaztunk a zeneiskolával. Aszódi éveim után az ország egyik legjobb konzervatóriumába, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolába nyertem felvételt, ahol Kis András, Huszár Gábor, Sztán István voltak tanáraim. Innen a Budapesti Tanárképző Intézetbe kerültem, ahol Geiger György irányítása alatt 2005-ben sikeresen lediplomáztam.

Zenei pályafutásom

2004-ben beválogattak a Junge Münchner Philharmonie együttesébe, ahol Carl Orff: Die Bernauerin című operáját játszottam Mark Maast vezényletével. Diplomám megszerzése után turnézni mentem, ahol J. Strauss: Denevér illetve Kálmán Imre: Csárdáskirálynő operettjeit volt szerencsém első trombita poszton megismerni. 2007-2010-ig a gyáli Kodály Zoltán zeneiskolában tanítottam, közben párhuzamosan jártam Németországba, mert meghívást kaptam a Musica Hungarica nevű szalonzenekarba, mint szólótrombitás. Főiskolás éveim alatt kezdtem el élénken érdeklődni a jazz iránt, 2003-ban írtam első komolynak számító dalomat, a Vártam rád-ot. 2001-től, autodidakta módon, némi baráti segítséggel kezdtem el foglalkozni a jazz zenével, akik segítettek a kezdetekkor Szabó Ádám és Barbinek Gábor voltak. 2012-ben felvételt nyertem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-tanszakára, ahol tanárom Hámori János lett. A jazz-tanszakot 2015-ben végeztem el.

2001-től 2015-ig az alábbi zenekarokban voltam fellelhető:
Váci Szimfónikus Zenekar, Dohnányi Ernő Szimfónikus Zenekar, Madách Színház zenekara, Magyar Színház zenekara, 4-es 6-os együttes, Budapest Pops Orchestra, Coda Nostra Big Band, Budapest Jazz Orchestra, Modern Art Orchestra, Dzsesszert, Fanzin, BLA zenekar, Deutsche Schule Big Band.

2010. nyarán a Lamantin Jazz táborban vettem részt, ahol Friedrich Károly tanított a jazz rejtelmeire. Ugyanez év decemberében megalapítottam saját együttesemet, a Sári Szabolcs Sextet-et, mely kisvártatva hét tagúra bővült. 
2012-ben bekerült a Jazzy Dalverseny döntősei közé a Kartal Blues. A Septet-tel számos rendezvényen vettem részt, többek között a Szentendrei Bornapokon, Budapest legpatinásabb kultúrintézményében, a Művészetek Palotájában, a Budapest Jazz Club-ban rendezett koncerteken. Ugyanebben az évben a budapesti Operettszínházzal Zürich-ben turnéztam, ahol a Szépség és a szörnyeteg című musical-t játszottam első trombita poszton.
2014-ben, szerzői kiadásban megjelent első lemezünk, a Kartal Blues, ‘mely szülőfalumnak, Kartalnak állít emléket.

2015-ben Nagykátára sodort az élet, ahol tanárként három évet töltöttem el. Ugyanebben az évben volt szerencsém Rúzsa Magdit kísérni a Magdaléna című darabban, amit a Magyar Televízió rögzített. 2016-tól a tápiószentmártoni Földváry Miklós zeneiskola tanári karát erősítem, ahol minden évben fellépek triómmal, az In Memoriam Chet Baker zenekarral, amelyet ugyanebben az évben alapítottam. 2017-ben a Budapest Ragtime Band angliai turnéján vettem részt. Először jártam a szigeten.
2018-ban zenekari szólistaként részt vettem Quincy Jones 85. születésnapi koncertjén, melyen Richard Bona, Dee Dee Bridgewater és többek között Radics Gigi voltak a sztárvendégek.
Szintén 2018-ban bejutott a Jazzy dalverseny döntősei közé A pohár című darabom.
2018-tól állandó tagja vagyok a Ratty Jazz Band-nek, amelyik zenekar tradicionális dixieland zenét játszik.
Szintén 2018-tól datálódik két jászberényi zenekarral való kapcsolatom. Ezek a csapatok a Cool and the jazz és az An.Er.Jazz Band.

2019-ben több tanár közül engem választott a budapesti Rácz Aladár zeneiskola vezetősége trombita tanár posztra.
Szintén 2019 óta dolgozom anyaiskolámban, Aszódon.
2020-tól tagja vagyok a Ray Charles Band nevű zenekarnak, ‘mely a kiváló zeneszerző és zongorista dalait játssza.
Nem csak trombita tanárként foglalkoztatnak, rendszeresen hangszerelek a MYNK Quartet-nek, ami nagy kihívást jelent számomra, hiszen jelen esetben egy vonósnégyesről van szó. A MYNK Quartet azon túl, hogy hangszerelőként számít rám, hangszeres tudásomat is igénybe veszi. A Budafoki Bornapokon, és a Parlament előtt rendezett szabadtéri koncerten szerepeltem már velük.

Versenyek és eredmények

1993. Obernburgi zenei verseny duó kategóriában: I. helyezett
1993. Országos Lubik Imre Trombitaverseny: döntő
1997. Országos Kamarazenei verseny, Szeged: I helyezett
2002. Országos Főiskolai verseny, Debrecen: döntő
2003. Országos Főiskolai verseny, Debrecen: döntő
2007. Országos Tomsits Rudolf jazz trombita verseny: elődöntő
2014. Jazzy Rádió Dalverseny, Kartal Blues: döntő
2017. Nemzetközi Big Band Találkozó, Coda Nostra Big Band: arany fokozat
2017. Ceská Camenice Nemzetközi Big Band Fesztivál, Vártam rád dalszerzés/hangszerelés: III. helyezett
2018. Nemzetközi Big Band Találkozó, Coda Nostra Big Band: arany fokozat
2018. Jazzy Rádió Dalverseny, A pohár: döntő
2018. Nemzetközi Dalszerző verseny (ISC), A pohár: középdöntő

Növendékeim eredményei

2016. Nagykátai Ki mit tud? I. és II. helyezés
2017. Nagykátai Ki mit tud? I. és II. helyezés
2018. Pest megyei rézfúvós verseny, Göd I. helyezés
2018. Budapest Csillagai nemzetközi verseny – arany és ezüst fokozat
2019. Budapest Csillagai nemzetközi verseny – arany és ezüst fokozat
2019. Ceglédi Tankerületi Ki mit tud? – különdíj
2020. Váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola – eredményes felvételi
2021. XV. Lubik Imre Országos Trombitaverseny – döntő és különdíj
2021. Sikeres felvételi mindhárom budapesti konzervatóriumba

Zenekarok, akikkel játszom

Sári Szabolcs Septet

In memoriam Chet Baker Trio

Coda Nostra Big Band

!A Gozar! Orchestra

Ray Charles Band

Ratty Jazz Band